(zene)
Léptek, majd sikoly. Szemem hirtelen nyitottam ki, majd pár másodpercig kábán néztem, míg az meg nem szokja a sötétséget. Meztelen lábamat kibújtattam a paplan alól, majd az ajtó felé osontam. Minden apró hangnál összerezzentem, majd vártam míg az elmúlik, és tovább siettem az ajtó felé. Nyikorgó ajtómat, lassan, félve nyitottam ki, majd kinéztem a folyosóra, hogy van-e ott valaki. Mikor tisztáztam magamban, hogy nincs itt senki, gyors, bár pehely léptekkel közelítettem meg anyukám szobáját. Mikor benéztem az ajtón, nevelőapámat láttam meg, ahogy egy éles késsel hajol anyám fölé. Kezét a füle mögé helyezte, pulzust nézve, majd elmosolyodott. Próbáltam magam győzködni, hogy ne most, de egy hangos sikoltás hagyta el a számat. A férfi felém emelte tekintetét, majd elindult utánam. Hallottam a fapadló nyikorgását, ahogy utánam fut, majd benyitottam az egyik szobába. Mielőtt sikerült volna bezárnom az ajtót, ő kezével azt megtámasztotta, és a karom után kapott. A szabad kezemmel az arcához kaptam, majd amilyen erősen csak tudtam, körmömmel végighúztam rajta. Hirtelen elengedte a kezem, én meg bezártam magam mögött az ajtót. Mikor megfordultam, láttam, hogy épp a dolgozószobájában vagyok. Gyorsan odafutottam az íróasztalához, majd az egyik fiókot kihúzva, megkaparintottam a revolverét. Kinyitottam az ablakot, majd nem zavarva, hogy szakad az eső, és este van, kimásztam az ablakon. Végig másztam a pilléreken, majd a másik ablakot felhúzva ismét a házban tudhattam magam. Amilyen halkan csak tudtam, lecsuktam az ablakot, és végig osontam a nyikorgó folyosón. Mikor odaértem anyám szobájához, becsuktam a szemem egy pillanatra, hogy megpróbáljak erőt gyűjteni, végül kinyitottam és az ajtóba álltam biztos pozícióba, majd a nevelőapámra tartottam a revolver végét. Harsány nevetés futott végig rajta, mikor meglátott, majd elindult felém. Viszont nem ismert. Nem tudta, hogy mire vagyok képes. Mikor elővette a kését, gyorsabb léptekkel indult el felém. Beszívtam a levegőt, bent tartottam, céloztam majd kifújtam. Gúnyos mosoly futott végig rajtam. Majd lőttem.